Ki is vagyok én?

Szakács-Bakos Fanni vagyok, okleveles pszichológus, Komplex Integratív Gyermekterapeuta.
IMG_20201010_101548

Rólam

Szakács-Bakos Fanni vagyok, neuroaffirmatív szemléletű pszichológus. Évek óta foglalkozom neurodivergens, elsősorban autista és ADHD-s személyekkel. Célom nem a fejlesztés és nem az, hogy klienseim egyetlen normához igazodva beilleszkedjenek a nagyvilágba. Azon dolgozunk közösen, hogy megismerjék saját idegrendszerük működését, felismerjék szükségleteiket, erőforrásaikat és erősségeiket, ezáltal pedig egy minél önazonosabb életet tudjanak kialakítani, amelyben megtapasztalhatóvá válik a„jól lenni” és a „kompetensnek lenni” élménye. Hiszem, hogy neurodiverzitásuk megértésével és integrálásával megtalálhatják belső egyensúlyukat és leküzdhetik a sokszor jelentkező „nem vagyok elég jó” alapélményt. Holisztikus eszköztárat alkalmazok, amely a személyre szabott támogatás lehetőségét teremti meg.

Szívesen fogadok továbbá olyan serdülőket és/vagy szülőket, akik aktuális elakadásaik terén szeretnének segítséget kapni. Rendszerszemléletben gondolkozom, vagyis a család egészét tartom fontosnak megismerni, hiszen a gyermeket kontextusában szükséges megérteni. Célom, hogy használható megoldásokkal segítsem a szülő-gyermek kapcsolat és a gyermekek fejlődését. A gyerekek egy elfogadó, biztonságos kapcsolatban képesek megjeleníteni, az életkoruknak megfelelő módszerekkel pedig feldolgozni belső konfliktusaikat. A tanácsadási folyamatban igyekszem olyan teret biztosítani, amelyben kialakulhat a közös bizalmi kapcsolat, ezáltal klienseim – saját erőforrásaikra támaszkodva – a változás útjára léphetnek.

Tudásom bővítése céljából rendszeresen veszek részt sokszínű szakmai továbbképzéseken. Klienseimmel minden esetben legjobb szakmai tudásom szerint, valamint az aktuálisan érvényben lévő jogi, szakmai és etikai szabályozásoknak megfelelően dolgozom.

Tapasztalatok

Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Győri Tagintézménye (2019 – 2022)

  • nevelési tanácsadás
  • szakértői bizottsági tevékenység

Gézengúz Alapítvány Győri Intézete (2020 – 2022)

  • pszichológiai tanácsadás
  • komplex pszichológiai vizsgálat

2019 – jelenleg is

  • egyéni tanácsadás
  • neurodivergens fiatalok számára szóló önismereti csoport vezetése

Képzettségeim

  • Okleveles pszichológus – Károli Gáspár Református Egyetem (2018)

Módszerspecifikus és egyéb képzések

  • Komplex Integratív Gyermekpszichoterapeuta Képzés (2020 – 2023)
  • Gyerekjóga oktató (2019)
  • OH kártya alaptanfolyam (2019)
  • Neuroaffirmatív Terápia (NAFT) Workshop (2025)

Önismereti tevékenységek

  • Egyéni pszichoterápia (2020 – folyamatban)
  • Pszichodráma – 150 óra csoportos önismeret (2020-2022)

Megtalálta, miben segíthetek?

Keressen bizalommal emailben vagy telefonon!